Iskolánkban is megkezdődött a 2010-2011-es tanév. Az ünnepélyes tanévnyitón, Putin Hajnal és Misik Dóra, versekkel köszöntötték a megjelenteket, majd az iskola igazgatója, Olteanu Júlia köszöntette a diákokat, a szülőket és egy kis meglepetéssel kedveskedett az első osztályos tanulóknak.

Írta: Guth Klara, 2010-09-01 23:02:02

Megjelent a következő tanév rendjéről szóló OKM rendelet.

 

 

Tanulóink a mindennapi munka mellett, számos más tevékenységekben is részt vettek: versenyek, vetélkedők, szabadidős programok és természetesen kirándulások és táborok.

A következő rövid összefoglalóban, iskolánkban tanuló diákok eredményeit találhatják és néhány tájékoztató jellegű információt az osztályok létszámáról, az osztályátlagokról és a hiányzásokról.

 

 

 

Írta: Guth Klára, 2010-07-01 21:21:00

Írta: Guth Klara, 2010-06-26 22:22:30

Írta: Guth Klara, 2010-06-25 00:00:00

Együtt gyászolunk a lengyelekkel


A Kormány a 115/2010. ( IV. 13. ) Korm. Rendeletben 2010. április 17-ét – az évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztársaság elnöke halála miatt érzett gyászában – nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Írta: Sutya Miklósné, 2010-04-16 18:40:00

Iskolánkban már hagyomány a Farsang megünneplése. A diákok és tanárok egyaránt jelmezt öltöttek.

Írta: Guth Klara, 2010-03-20 21:19:30

Október 5-én Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából a városi könyvtár mesemondó versenyt hirdetett. A versenyen a város minden iskolájából több mint 60 mesemondó sereglett össze.

Írta: Román Iskola, 2010-01-25 23:22:01

A téli ünnepek alkalmával, a "Magdu Lucian" Román Általános Iskola és Óvoda minden dolgozója

ÁLDOTT ÉS BÉKÉS KARÁCSONYT kíván.

Írta: Guth Klara, 2009-12-24 23:56:00

Üzenet
Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.
Ernest Hemingway

Eseménynaptár
 
Elérhetőségek
Román Általános Iskola és Óvoda
5830 Battonya, Fő utca 121
Telefon: +3668456126
Fax: +3668456126
Email:
romaniskola@fabinet.hu Hibajelzés, észrevételek:
romiskadmin@gmail.com
Véletlen képek
Gyermeknap

Egy rendkívüli nap

"Magdu Lucian" Országos szavalóverseny fényképei

Kirándulás Nagyváradra