A battonyai román nemzetiségű oktatás történeti alakulását követve a meglévő dokumentumok és kutatások alapján három nagyobb szakaszra bonthatjuk:
- Szerb-román vegyes iskola (1793-1874)
- Román egyházi iskola (1874-1940)
- Román Tannyelvű Általános Iskola a II. világháborútól napjainkig
Az első adatok azt bizonyítják, hogy román nyelvű oktatás már az 1793-as évben indult a szerb felekezeti iskolában, amikor a betelepült szerbek templomot, majd iskolát építettek, amelyhez szerény mértékben hozzájárultak az áttelepült románok is. A battonyai románoknak még ebben az időben nem volt sem templomuk sem iskolájuk, ezért a román nemzetiségű iskoláskorú gyermekek a szerb iskolába jártak, ahol román nyelvet is tanultak.
A tanuló létszám alakulásáról hiányos adatok vannak, azonban egyes feljegyzések bizonyítják, hogy az iskolában a magyar mellett a szerb és a román nyelvet is tanították, így a végzős tanuló három nyelv birtokosa lett.
Az 1800-as évek második felében, amikor szétvált a szerb és a román ortodox egyház, akkor a településen élő románok is saját templomot és iskolát építettek, így az 1874/75 –ös tanévtől megkezdi működését az első önálló román egyházi iskola, első tanítója Vasile Şimonovici, a beiratkozott tanulók száma 98.
Az első világháború után az iskola kisebb megszakításokkal működött, mert sajnos a román értelmiség nagy része Romániába ment, így a magyarországi román közösségek papok és tanítók nélkül maradtak. Battonyán is ezért az iskolai oktatás csak kisebb megszakításokkal folyt.
A második világháború után a román nemzetiségi oktatás újra megkezdődött Tasi Erzsébet tanítónő vezetésével, 1947-től az iskola tanítója Mágori Kornélia magyarcsanádi származású tanítónő lesz, aki napjainkban is városunkban él nagy köztiszteletben, mint nyugdíjas pedagógus.
A román iskola működése ebben az időszakban sem volt folyamatos az igazgatását tekintve, 1945-1957 között a 2 sz. magyar iskola keretén belül, 1957-1965 között önállóan, majd 1965-től 1991-ig közös igazgatás alatt működött a szerb iskolával.
1991/92 –es tanévtől ismét önálló igazgatás alatt működik, az intézmény igazgatása alá tartozik a településen működő román nemzetiségű óvoda is.
Az utóbbi 10 évben, amióta iskolánk ismét önálló intézményként működik a tanulói létszám fejlődésnek indult. Tanulói csoportjaink száma is nőt. Az alsó tagozatban 1-4 évfolyamon 3 csoport működik 3 tanítóval, a felső tagozatban is 3 csoport működik. Az összevont osztályok kialakítása a tanulói létszám függvényében változik.
Román nemzetiségi nyelvet tanítunk 1-8. évfolyamig kétnyelvű oktatási program szerint, heti 5 órában és heti 1 órában román népismeretet. A nyelvoktatáson túl a nemzetiségi hagyományok ápolása kap kiemelt szerepet iskolánk életében.
A nemzetiségi nyelv mellett iskolánkban a negyedik osztálytól idegen nyelvet is tanítunk, jelenleg angol nyelv tanítása folyik. Iskolánk egy számítógépparkkal is rendelkezik, és csatlakoztatva van az Internethálózathoz.
Iskolánkból kikerülő tanulók két kultúra képviselői, a román nyelv és hagyomány őrzői, továbbvivői, két szomszédos ország és nép kapcsolatainak pillérei. Az iskolánkból továbbtanuló tanulók román nyelvi ismereteiket a helyi Mikes Kelemen Gimnáziumban folytathatják fakultatív módon vagy a gyulai Román Gimnáziumban.
A település román lakossága mindig erősen ragaszkodott iskolájához, mert fontos szerepet töltött a román nyelv és hagyományok, a nemzetiségi öntudat megőrzésében és ápolásában.
Ez arra kötelezi jelenleg is az iskola vezetését és pedagógusait, hogy a nevelő-oktató munkában kiemelt figyelmet fordítsanak a település román lakossága történetének, hagyományainak ismertetésére, a tanuló ifjúság nemzeti tudatának formálására, az asszimiláció folyamatának megakadályoztatására.
Intézményünk szervesen beépül a város életében és részese a település oktatási és kulturális tevékenységében.






