Egy rendkívüli nap

Történelmi pillanatokat éltünk át 2009. szeptember 8-án! Iskolánkba látogatott 50 romániai magyar pedagógus. Aradon a Romániai Magyar Pedagógusok Konferenciáján vettek részt, és egy napra „leugrottak” Battonyára.

Délelőtt 10 óra körül érkeztek meg. Az aulában fogadtuk őket, kis alsósaink táncoltak, igazgatónőnk pedig egy rövid tájékoztatót tartott iskolánk múltjáról és jelenéről, majd körbevezette őket az intézményben. Megcsodálták az új iskolánkat és óvodánkat, amire mi is nagyon büszkék vagyunk. A vendégek között üdvözölhettük Pásztor Gabriellát a Román Oktatási, Kutatási és Innovációs Minisztérium Nemzetiségi Főosztálának Főosztályvezetőjét és Matekovits Mihályt a Román Oktatási, Kutatási és Innovációs Minisztérium Nemzetiségi Főosztálának Főosztályvezető helyettesét.
A koradélutáni órákat gyönyörű strandunkon pihenéssel, úszással töltötték.
Délután pedig megint az iskolában folytattuk azt, amit délelőtt elkezdtünk. A plénumhoz szólt egy-két szót Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, majd szakmai dolgokra terelődött a beszélgetés. Pár órás eszmecserénk alatt megosztottuk egymással gondolatainkat, közösen próbáltunk válaszokat keresni a felmerülő  kérdésekre. Gondjaink közösek, hiszen odaát ők is, csakúgy mint ideát mi, a kisebbséghez tartoznak. A rövid látogatás azonban nem volt elég arra, hogy minden kérdést körbejárjunk, de gondolatébresztőnek nagyon megfelelt.
Az idő hamar eltelt, elköszöntünk egymástól, majd útra kerekedtek, s miután látogatást tettek a Molnár C. Pál Emlékházban, a román és a katolikus templomban, visszaindultak Aradra.

Írta: Sutya Miklósné, 2009-10-10 23:23:23
Üzenet
Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.
Ernest Hemingway

Eseménynaptár
 
Elérhetőségek
Román Általános Iskola és Óvoda
5830 Battonya, Fő utca 121
Telefon: +3668456126
Fax: +3668456126
Email:
romaniskola@fabinet.hu Hibajelzés, észrevételek:
romiskadmin@gmail.com
Véletlen képek
Iskolánkról

Táborozás a Fekete Tengernél

"Magdu Lucian" Országos szavalóverseny fényképei